A program szerves részét képezi az MDF választási programjának, és az MDF szakpolitikai álláspontját képviseli, ennek ellenére még nem tekinthető véglegesnek, ezért észrevételek, javaslatok tehetők hozzá, melyeket a kampany__kukac__mdf__pont__hu email címre várjuk.

MUNKA ÉS MÉLTÓSÁG
(az MDF foglalkoztatási programja)

Az ember életének legnagyobb részét a munkavégzéshez szükséges ismeretek megszerzése és maga a munkavégzés teszi ki, ezért ennek megfelelő súllyal kell kezelni a képzés, a szakképzés és a foglalkoztatás kérdését és helyzetét. Ezen megállapítás nem csak a „normálisan” működő gazdaság idejére vonatkozóan helytálló, hanem – ha lehet, talán még fokozottabban – érvényes a jelenlegi pénzügyi és gazdasági válság idejére is.

A foglakoztatás helyzetének elemzésekor, a jövőbeni teendők meghatározásakor több körülményt sem lehet figyelmen kívül hagyni: egyrészt a magyar foglalkoztatás szintjét, másrészt a gazdasági világválság hatásait a hazai és a nemzetközi munkaerő piacra, harmadrészt pedig konkrétan az Európai Unió foglalkoztatási helyzetét, az EU foglalkoztatási célkitűzéseit.

A hazai foglalkoztatás nemzetközi összehasonlításban kirívóan alacsony  szintje a magyar gazdaság Achilles-sarka. Érdemes szembenézni a valósággal: ilyen alacsony foglalkoztatási ráta mellett Magyarországon sohasem lesz tartós gazdasági növekedés és széles társadalmi alapú, lehetőleg minden egyes honfitársunkat felemelő felzárkózás, amelyhez még a munkanélküliség nagy mértéke is hozzájárul.

A munkanélküliség mértékének jelzésére használt mutató, az. un. álláskeresők, munkanélküliek számaránya hazánkban közelíti a 11 %-ot, emlékeztetve a ’90-es évek elején rögzített adatokra. Az EU-s átlag is hasonló: 9,3 %, a szomszédos tagállamok közül Ausztria áll lényegesen jobban 4,7 %, míg Szlovákiában 12,2 %, Csehországban 7,1 %-os a munkanélküliségi ráta.

Önmagában már ez a mérték is aggasztó, de ami még ennél is rosszabb képet mutat, az a munkaképes korú lakosság számához viszonyított foglalkoztatottak aránya, amely 10 %-kal marad el az EU országainak 67 %-os átlagától. Ma Magyarországon a legnagyobb problémát éppen az jelenti, hogy az un. „termelő” ágazatokban foglalkoztatott minden egyes dolgozónak mintegy három embertársa eltartásáról kell gondoskodni.

Az említett – már a válság előtt is meglévő – nagyon alacsony foglalkoztatási szint nem magyarázható csak a hazai demográfiai válsággal vagy a munka világából történő távozást lényegesen megkönnyítő szabályok (pl. a korkedvezményes nyugdíj vagy a fegyveres testületek tagjainak 25 évi szolgálai jogviszony utáni nyugállományba vonulás lehetősége) létével. Ennél sokkal mélyebben gyökerező problémák vannak, melyeket csak az alábbiakban ismertetett komplex reformlépésekkel lehet orvosolni.

A Magyar Demokrata Fórum a fentiek alapján célul tűzi ki a hazai foglalkoztatási ráta legalább 10 százalékpontos emelését. Egy évtized leforgása alatt el kívánjuk érni, hogy a munkaképes korosztályok legalább kétharmada szervezett, bejelentett munkából nyilvánosan elismert, adó alá vonható jövedelmet szerezhessen.

A foglalkoztatás növelése korántsem azonos csak a munkahelyek megőrzésével, hanem éppen ellenkezőleg: új munkahelyek sokaságának a létrehozását igényli, ami fellendülés időszakában jóval meghaladja a megszűnő munkahelyek számát. Még fontosabb, hogy az új munkahelyek ne az állam közvetlen hivatali intézkedései, minisztériumi, önkormányzati hivatalnokok kegyosztása nyomán szülessenek, hanem a vállalkozók beruházásai, tevékenységük bővülése, új vállalkozások alapítása és virágzása révén.

Az MDF nem ígér egymillió munkahelyet, mert tudja, hogy azt csak az állami hivatalok tudnák – főleg papíron – létrehozni. Az MDF azt is tudja, hogy az állam által közvetlenül megteremtett munkahelyek nem hoznak fellendülést, inkább pusztítják, semmint termelik a nemzeti jövedelmet. Az állami támogatásokkal létrejött munkahelyek nem fenntarthatók, nem hatékonyak, költségvetési hatásuk zömmel negatív. Ilyen munkahelyek a segélyfüggőség újabb bornírt formáit hozzák létre, nem emelik az ember méltóságát sem.

A kormányzat feladata az, hogy a rugalmas szerkezetű piacgazdaságot – negatív és pozitív ösztönzők egymással összehangolt, kifinomult eszközeivel – úgy szabályozza, hogy vállalkozások tízezrei találják alapvető érdekükben állónak a bővítő beruházásokat és új munkahelyek megteremtését. A hazai vállalkozók gazdálkodási környezetét kell jelentősen korszerűsíteni ahhoz, hogy tömegével szülessenek hatékony, vagyis költségvetési támogatás nélkül is fenntartható, a munkavállalók tisztességes megélhetését és méltóságát biztosító munkahelyek. Munka és méltóság egyenlő modern Magyarország!

Fenntartható, jövedelmező munkahelyek megteremtése, a foglalkoztatás hatékony, azaz folyamatos költségvetési támogatások nélküli bővítése rendkívül összetett folyamat, amely egymást erősítő módon összecsiszolt reformlépések egész sorozatát  igényli. Ezen intézkedések alapvető célja a vállalkozói szabadság és versenyképesség nagyságrendi növelése.

A versenyképesség javítása egyfelől a munkaerő minőségének javítását, másfelől a foglalkoztatási költségek viszonylagos csökkenését igényli.

Le kell számolni azzal az illúzióval, hogy a magyar munkaerő olcsó és jó minőségű, ami önmagában elegendően kedvező alapot kínál mind a külföldi tőke, mind pedig a hazai vállalkozók önerőből és önérdekből történő munkahelyteremtő, foglalkoztatást bővítő tevékenységéhez. Ez nem igaz. Sőt ez a felfogás húsz évvel ezelőtt sem volt igazán megalapozott, noha a magyarországi munkaerő akkor még sokkal olcsóbb volt. A rendszerváltozást követő, most véget érő második évtizedben azonban a munkaerőköltségek növekedése rendre meghaladta a termelékenység növekedését, ráadásul a közszféra termelékenységi növekedést teljességgel nélkülöző béremelései nyomán – egészen a válság beköszöntéig – az államháztartásban jobban, esetenként sokkal jobban lehetett keresni, mint a magánszektorban. Ez végzetesen eltorzította nemcsak a hazai kereseti arányokat, hanem a foglalkoztatási piac nagymértékben államfüggővé tételével az uralkodó közérzületet, közerkölcsöt is. Ez az egyik legfőbb oka annak, hogy büszke, önálló, adózó munkavállalói viselkedés helyett az alattvalói szemlélet, az adóelkerülő és segélyfüggő magatartás vált mintává.


Sajnos megalapozottan, tényként kijelenthető, hogy a hazánkban rendelkezésre álló munkaerő kínálata régóta nem felel meg a modern, tudásigényes, kutatásra és fejlesztésre épülő gazdaság munkaerő- keresletének. A magyar gazdaságban egyszerre van jelen nagymértékű munkaerőhiány – elsősorban mérnökökből, műszaki és természettudományos végzettségű diplomásokból, magasan képzett szakmunkásokból –, illetve tömeges munkanélküliség. Észre kell vennünk, hogy a hazai munkaerő jelentős része a mai modern gazdaságban egyszerűen nem foglalkoztatható. Csaknem milliósra tehető a funkcionálisan írástudatlanok, teljesen szakképzetlen munkások, jobbára értéktelen diplomások, a feketegazdaságban meghúzódó, vagy az árnyékgazdaság perifériáján tengődő honfitársaink száma. Ennek a tömegnek a bejegyzett foglalkoztatásba való felszívása történelmi feladat, amihez mindenekelőtt a képzési rendszer megújítása szükséges.

Ma már viszont az a megállapítás sem kizárólagosan helytálló, hogy csak az alacsonyan képzettek munkaerő piaci helyzete kritikus, hiszen sajnálatosan, még a fejlettebb nyugati régióban is jelentősen nőtt a jól képzett szakmunkások, a közép- és felsőfokú végzettségű állástalanok száma. Különösen kedvezőtlen képet mutat a diplomás munkanélküliek számának fokozatos növekedése, amely viszont az oktatási rendszerünkről állít ki nem túl kedvező bizonyítványt.

A hazai munkaerő minőségének egyszeri nagyléptékű, majd később folyamatos javítása mindenekelőtt az oktatási rendszer minden szintű, átfogó és gyökeres reformjától is függ.

A reformok kritikus tömege tehát ebben a vonatkozásban is rendkívül sokrétű intézkedéseket igényel. Ezek közül most csak egyet említünk meg (az oktatási rendszert érintő, a reformok kritikus tömegéhez szükséges többi intézkedést a Választási program, valamint a közoktatási és a felsőoktatási részprogramok tartalmazzák): létrehozandó a Munkaügyi és Oktatási Minisztérium (MOM), amely intézkedés szorosan kapcsolódik a központi kormányzati közigazgatás régóta esedékes átfogó reformjához. A mai főhatósági elrendezés ésszerűtlen, mert a munkaügyekhez a szociális gondoskodást rendeli, holott a minél kiterjedtebb és nagyvonalúbb szociális ellátás alaphelyzetben éppen ellentmond a munkaerőpiaci hatékonyság fokozását célzó intézkedéseknek. Ez olyan fokú és természetű ellentét, amit nem egy minisztériumon belül, hanem magasabb szinten, a kormányon belül kell kifejezésre juttatni.

Általános követelményként fogalmazható meg, hogy az oktatási rendszer minden szintjén, tehát az általános iskolától a főiskolákig, az egyetemekig, a szakképzéstől a felnőttoktatásig az intézményeknek a munkaerőpiac felé kell fordulni, tevékenységük középpontjába a tanulók további előmenetelét, sikeres és tartós elhelyezkedését kell állítaniuk.

A „foglalkoztatási program” keretén belül külön is említést érdemel még a hazai szakképzés tarthatatlan helyzete, az általános oktatási rendszer színvonalától is messze elmaradó minősége. Éppen ezért alapkövetelmény, hogy a munkaerő piac által igényelt szakmákban és képzési szinteken a szakmunkás képzés színvonalát emelni kell. Meg kell szüntetni az egyes szakmákban az elméleti képzések túlsúlyát, ellenben növelni kell az igazi szakmai ismereteket adó gyakorlati képzés arányát, vagyis a szükséges általános képzési követelmények elsajátítása után a szakmai specifikumokat kell oktatni a szakmai kamarák véleményének figyelembevételével. Az idegen nyelv oktatása színvonalának emelésével is elő kell segíteni, hogy a szakmunkások is piacképessé váljanak, mind az itthoni külföldi érdekeltségű cégek, mind az országon kívüli foglalkoztatóknál.

Az OKJ /Országos Képzési Jegyzék/ felülvizsgálatával csökkenteni kell a szükségtelenül egymástól elhatárolt szakmák /mint pl. kőműves, műköves, burkoló/ körét. További feladat a leendő hiányszakmák feltérképezése, és az ezekre történő képzések beindítása. Lehetővé kell tenni a „többszakmás” képzést is.

A fentiek összefüggenek azzal az alapvető törekvéssel, hogy vissza kell adni a „kétkezi munka” becsületét!

Alapjaiban kell megváltoztatni a felnőttképzés rendszerét is. Tudatosítani kell, hogy ma már csak kevesen számíthatnak arra, hogy egy munkahelyen dolgozzák le aktív idejüket. De még ha egy munkahelyen is dolgozhatják le, még a számukra is, mint mindenki számára, elfogadottá kell tenni az un. élethosszig történő tanulást.

Az átmenetileg munkanélkülivé váltak átképzését, továbbképzését az államnak minél hatékonyabban támogatnia kell.

Miután szinte Európa szerte hasonló problémák – ha nem is ilyen mértékben mint nálunk – találhatók a munkaerő piacon, ezért igazából azzal sem számolhatunk, hogy a hazánkban esetleg feleslegessé vált, jól képzett munkaerőt „exportálni” tudjuk. Erre legfeljebb csak néhány, keresett (pl. egészségügyi) szakmában van példa, ami viszont egy idő után hiányszakmákat idézhet elő, ami nem lehet az ország érdeke.

Az Európai Unió azon tagállamaiban volt nagyobb az ipari termelés visszaesése, amelyek relatíve kis belső piaccal rendelkeznek. Miután Magyarország is ezen államok közé sorolható, így a gazdasági termelékenységünk csökkenése is lényegesen meghaladja az uniós átlagot. A rövid távú kilátásaink sem túl kedvezőek, ezért akkor járunk el helyesen, ha körültekintően felmérjük, hogy melyek azok az iparágak, szakterületek, ahol lehetséges a még meglévő termelőkapacitás, a foglalkoztatottak számának megőrzése, fenntartása, vagy akár új iparágak, szakterületek felvirágoztatása.

Ilyen szakterület lehet pl. a magas feldolgozottságú élelmiszeripari termékek gyártása, a termál- és gyógy-turizmus, az innovációs beruházások (pl. IT-piac) lehetőségeinek felkutatása és megvalósulási feltételeinek biztosítása, a környezetvédelmi beruházások prioritása /erdőtelepítések, vízgazdálkodás/.

Növelni kell az un. nonprofit szervezeteknek a munka világában betöltött szerepét is, melyek elsődlegesen a halmozottan hátrányos helyzetű térségekben segíthetnek hozzá a kilábaláshoz.
Járási foglalkoztatási együttműködési megállapodások kötésével is elő lehetne segíteni a hátrányos helyzetű települések foglalkoztatási helyzetének javítását.

Elengedhetetlenül szükséges a különböző segélyek folyósítási feltételeinek felülvizsgálata, a munkavégzésre egészségügyileg alkalmas segélyezettek bevonása is a munka világába. További megoldás lehet a segélyezettek és a csökkent- és megváltozott munkaképességűek munkába állítására – a képzés, átképzés mellett – az un. szociális foglalkoztató kht-k számának és alkalmazottainak bővítése is.

A Munkaerő Piaci Alapból kell fedezni a távmunka és a részmunkaidős foglakoztatás munkaadói többletköltségeit, elősegítve ezen foglalkoztatási formák nagyobb elterjedését, amely segíthetne a már hosszú ideje megoldatlan, a szülés, gyermeknevelés után újra dolgozni akaró nők munkaerő piaci helyzetének javításán is.
A válsághelyzet megoldása kapcsán, illetőleg azt követően az említett komplex reformok végrehajtása keretében érdemben szükséges foglalkozni többek között a foglalkoztatási szint bővítésével, a munkakörülmények javításával, a bérezési egyenlőtlenségek /női és férfi munka díjazása közötti indokolatlan különbségtétel/ megszüntetésével, a pályakezdők és a 45 év felettiek munkavállalásának elősegítésével és az ezek érdekében szükséges jogszabályi környezet és gyakorlat kialakításával.