A szabadság rendje
Az egyén szabadsága nem korlátlan. Nem érvényesülhet a közösség – a többi ember – alapvető érdekei ellenében. Az egyén elsősorban a közösség – a család, a társadalom, a nemzet stb. – keretei között bontakoztathatja ki a maga autonómiáját. Sem az individuális érdekek nem rombolhatják le a közösség megtartó kereteit, sem a közösség nevében nem nyomható el az egyén szabadsága. Ez a konzervatív liberalizmus hitvallása.
Egyén és közösség (társadalom, haza, nemzet) harmóniája elsősorban a kisebb közösségeken keresztül valósulhat meg. Köztük legfontosabb a család: a társadalom alapsejtje, az egyén felnevelésének és szocializációjának elsőszámú színtere. A hagyományos családmodell fellazulása idején – új formákban – is.
Az egyén, a család, a társadalom rendben és biztonságban tud élni és dolgozni. Alapvető feltétel a közbiztonság. Ez az ország számos pontján megrendült. A helyreállítása halaszthatatlan feladat: ám csakis a törvények alapján és az államé – senki másé.
Rendet és biztonságot akarunk, de a szabadság rendjét. Liberális és demokratikus jogállamot. Ahol nemcsak a többség akarata, de a kisebbség joga is érvényesül. Ám ahol az egyén jogaihoz erkölcsi, illetve törvényszabta kötelezettségek is társulnak. Hogy az előbbiekkel mindenki élni tudjon, az utóbbiakat pedig teljesíteni, ahhoz a mainál jóval több társadalmi esélyt kell adni. Ám ennek csak akkor lesz eredménye, ha tudnak és akarnak is élni vele.




