A parlamentarizmus az újkori magyar történelem legfontosabb politikai tradíciója, amelyhez feltétlenül ragaszkodunk. Az 1848. évi III. törvénycikk a parlamentáris kormányzás alapjaira helyezte Magyarországot. Ez azt jelenti, hogy a kormány a népképviseleti országgyűlés felhatalmazásával kormányoz és neki felel. Az államfő nem részese a főhatalomnak. A kisiklásoktól eltekintve (1849-67, 1919, 1944, 1948-89) ilyen rendszerben működött hazánkban a politikai döntéshozatal. A kiegyezés után s a két háború közt erősen csonkolt, 1990-től teljesen demokratikus viszonyok között.
    Elutasítjuk az elnöki hatalmat. Ez nemcsak a magyar politikai tradíció megtagadása volna, de a mi viszonyaink közt az egyeduralom melegágya is.
    Elutasítjuk a populizmust, amely – a parlament kiiktatásával – a nép direkt hatalmát ígéri, illetve a kormány közvetlen népi felhatalmazásáról beszél. Ezek veszélyes és felelőtlen hazugságok. A nép a hatalom forrása, de annak gyakorlására képtelen. Minden populista vezér potenciális zsarnok.