A szentistváni államalapítás óta Európa a magyarság létének történelmi kerete. Ezer évig az európai (a nyugati) civilizáció útján haladtunk: gazdasági, társadalmi politikai és kulturális értelemben egyaránt. Sajnos olykor a szélén, néha vargabetűket leírva. Ám mindig sikerült visszakapaszkodnunk, legutóbb – a rendszerváltozással – az 1945-47 utáni ázsiai erőltetett menet után.
    Európa maga is több ezer éves fejlődés eredménye. Az antik demokráciáé, ahol megszületett a tulajdonnal és politikai jogokkal bíró szabad polgár. A zsidó-keresztény vallásé, amely erkölcsi értelemben továbbépítette és integrálta Európát, máig megadva identitásunk kereteit, az ateistákét is. A humanizmusé, a reneszánszé, a reformációé, a felvilágosodásé, a kapitalizmusé, a polgárosodásé, a képviseleti demokráciáé és így tovább, amelyek – egymással is feleselve – elvezettek az újabb integrációhoz: az Európai Unióhoz.
    A rendszerváltozás nyomán hazánk is részese lehetett mindennek. Ady Kompországa végre kiköthetett a nyugati parton. Fél évezred után visszanyertük nemzeti szuverenitásunkat, és nem idegen hatalmi kényszernek engedve, hanem önként csatlakoztunk a nyugati integrációhoz: a NATO-hoz és az EU-hoz.
    Mindazon gazdasági, társadalmi, politikai és kulturális értékek, amelyeket az európai fejlődés megteremtett, ma újra halványulni látszanak, újra veszélybe kerültek Magyarországon. Ne engedjük, hogy ismét kelet felé sodródjunk! Hogy bárki, bármilyen hatalmi megfontolásból tovább rombolja ezeket az értékeket, lazítva a nyugati integráció kötelékeit is.
    Nekünk hűnek kell maradnunk Európához!
    Mert csak így maradhatunk meg magyarnak is.