Nyílt törvénysértés az Országgyűlésben

2010-02-23 08:12    

MDF

A Fidesz és az MSZP megakadályozta, hogy az ORTT-nek pártoktól független, a korábbi szabálytalanságokat felülvizsgáló vezetője legyen. Ezzel tovább erősítették a gyanút, amely szerint a két pártot önös érdekek fűzték a Sláger és a Danubius Rádió végét jelentő szabálytalan pályáztatáshoz. Az MDF felháborítónak tartja, hogy a Fidesz és az MSZP a választási kampány kellős közepén sodorja veszélybe a kiegyensúlyozott és tárgyilagos tájékoztatást.

A Magyar Demokrata Fórum számára elfogadhatatlan, hogy az Országgyűlés mégsem szavazott utolsó ülésnapján az ORTT elnök személyéről. Polyák Gábor Bajnai Gordon kormányfő és Sólyom László köztársasági elnök közös jelöltje volt, akit egyszerű többséggel választhatott volna meg a Parlament. A döntést különösen érthetetlen annak fényében, hogy az MSZP a múlt héten még támogatta a jelöltet: Budai Bernadett úgy nyilatkozott róla, hogy „a szocialisták számára a jelölt elfogadható, mert megfelel annak a kritériumnak, hogy a politikai pártok és az elektronikus média között egyenlő távolságot tartson.”
Az illetékes szakbizottság meghallgatta Polyák Gábort, aki bizonyosságot tett politikai függetlenségéről, és kilátásba helyezte a Sláger és a Danubius rádiókkal kapcsolatos ORTT döntések felülvizsgálatát, amelyeket a bíróság is jogellenesnek ítélt első fokon. Sokat mondó, hogy a kijelentés hallatára a szocialisták meggondolták magukat, és a hétfői házbizottsági ülésen már inkább a Fidesszel értettek egyet, mint saját kormányfőjükkel: kezdeményezték a szavazás elhalasztását, mondván nem volt elég idő megbizonyosodni a jelölt alkalmasságáról.
Az MDF nyílt törvénysértésnek tartja az MSZP és a Fidesz eljárását. A jogszabályok szerint az Országgyűlésnek a jelöléstől számított 15 napon belül döntést kell hoznia. A mutyi-koalíció azonban még csak esélyt sem adott a köztársasági elnök és a miniszterelnök közös jelöltjének, hisz napirendre sem vette az elnökválasztás kérdését.
Úgy tűnik a Fidesz és az MSZP tovább folytatja azt a mutyi-sorozatot, amelynek a Sláger és a Danubius megszűnését is köszönhetjük. A szocialisták minden bizonnyal megrémültek egy politikailag valóban független, szakmailag alkalmas ORTT elnöktől, és inkább a jól bevált nagykoalíciós háttéralkuk és színfalak mögötti egyezkedések politikáját választják.
A Fidesz pedig ezzel az üggyel is azt bizonyítja: képtelen minden olyan kompromisszumra, amely az ország érdekeit szolgálná, és a biztos győzelem reményében csak arra vár, hogy ezeket a pozíciókat saját embereivel töltse fel. A Fidesz mérhetetlen rombolást végez a demokrácia intézményrendszerében: az ORTT elnök megszavazása mellett az önkormányzatok törvényességi felügyeletének helyreállítását és az ÁSZ elnök kinevezését is megakadályozta.
Hamarosan mintegy 100 helyi, körzeti rádió frekvenciaszerződésének megújításáról kell dönteni. Ilyen körülmények között az elnök hiánya különösen veszélyes, hiszen az ORTT-ben ő a mérleg nyelve, rajta kívül három ellenzéki és három kormánypárti delegált ül. Feltehetően ezért félt a Fidesz és az MSZP egy pártoktól független elnök megválasztásától.

Dávid Ibolya
az MDF elnöke

vissza