Demokrácia
A demokrácia a többség uralma és a kisebbség joga. Mindkettőnek érvényesülnie kell, ám egyiknek se kizárólagosan.
Demokraták vagyunk. Épp ezért nem tekintjük magunkat a nép egyedüli képviselőinek, politikai ellenfeleinket pedig a nép ellenségeinek. Nem hisszük, hogy mi testesítjük meg a Jót, ők pedig a Gonoszt. Csupán jobbak akarunk lenni náluk. Ám nem gondoljuk, hogy magyarabbak vagyunk – főleg nem, hogy ők ne volnának azok. Ellenfeleink nem ellenségeink. Nem gyűlöljük őket, és nem keltünk velük szemben gyűlöletet. A demokrácia verseny – nem háború. Nem megsemmisíteni, legföljebb legyőzni, megelőzni akarunk másokat. Közben együttműködni velük: közös hazánkat – és nemzetünket – szolgálva.
Elutasítunk minden szélsőséget. Nem működünk együtt senkivel, aki elveti a jogállam és a demokrácia írott, illetve íratlan szabályait. Számunkra az átléphetetlen határ nem a jobb- és a baloldal, hanem a demokratikus és az antidemokratikus erők között húzódik. A mérsékeltek és a szélsőségesek között.




